Félidőhöz érkezett a Számkirálynő-projekt

2024. June 20.
482
DSC_0064

2024. június 19-én a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) keretében támogatott kísérleti fejlesztések előrehaladását mutatták be a fejlesztési programba beválasztott innovátorok. Az ELTE TINLAB Kompetencia Központban rendezett szakmai eseményen projektmenedzserünk, Miklós Eszter számolt be innovátortársainak, a jelen lévő mentoroknak, illetve a TINLAB szakmai vezetésének az április óta eltelt időszak kihívásairól és eredményeiről. A Legyél Te is számkirálynő! projekt kettős célt tűzött ki maga elé : egyrészt a 8-10 éves kislányok matematikai kompetenciaérzését (önbizalmát) szeretné javítani, másrészt preventív módon kívánja megakadályozni a matematikától való elfordulást. A fejlesztési projekt egyediségét az adja, hogy drámapedagógiai eszköztárral tesz kísérletet a matematika iránti érdeklődés felkeltésére és fenntartására.

A fejlesztési időszak 2024 áprilisában kezdődött, és az azóta eltelt időszakban lehetőség nyílt osztálytermi körülmények között, 19 kislány bevonásával tesztelni a projektet. A tesztelés helyszíne a Debreceni Hunyadi János Általános Iskola volt, ahol három tesztfoglalkozás keretében sikerült felmérni, hogy milyen pedagógiai eszközökkel és milyen drámai keretbe helyezve lehet leghatékonyabban bevonni a 2. osztályos lányokat. 

DSC_0041

Legyél Te is számkirálynő! tesztfoglalkozás

A szakmai találkozón többek között arról számolt be Miklós Eszter, hogy a fejlesztési időszak második felében hogyan erősíti a projekt eredményeinek disszeminációját, illetve milyen visszacsatolási tevékenységeket tervez. A TINLAB projekt keretében fejlesztett Legyél Te is számkirálynő! hosszú távú fenntarthatóságához várjuk vállalati partnerek jelentkezését, akik társadalmi felelősségvállalásuk (CSR) keretében szívesen támogatnák a lányok matematikai kompetenciaérzését segítő projektet. 

A fejlesztés eredményeiről a Civishírnek adott interjúban számolt be az ötletgazda társadalmi innovátor. 

20240524_130636

A Debreceni Hunyadi János Általános Iskola 2. osztályosai

A fejlesztés a Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány vezetésével valósul meg, a SIXAGON Nonprofit Kft. együttműködő partnerként segíti a sikeres projektfejlesztést.

Készült az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú „Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával.

ae197a79-76c5-444e-94ea-fa135ce93f59
Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása